2016. júl. 30.

És megint!

Azt hiszem megfertőződtem terítőhorgolás ügyileg!
Az elmúlt időszakban 3db.-t is készítettem, és félig elkészülten csücsül a negyedik itt előttem.

A képen látható darab, igen vékony fonalból készült (az amigurumikhoz képest), 1mm horgolótűvel, átmérője nem is haladja meg a 20cm... ha pontos szeretnék lenni, egy híján húsz ;)
És persze itt a rajzos leírása is, ha megtetszett és el szeretnéd készíteni:




A következő, egy kicsit merészebb lett, már persze, ha a piros szín merészséget jelent. Mindenesetre én egy kicsit viszolyogtam az ötlettől, de más színű fonal híján ilyen lett. Csendben megsúgom, ő nem az eredeti funkcióját fogja betölteni, hanem valami egészen más, bár, mindenképpen díszítő elem lesz belőle . Remélhetőleg időm engedni fogja, s a napokban elkészülök vele.


Ő 1,4mm horgolótűvel készült,s 40cm átmérőjű lett. A mintája:

 És végül, de nem utolsósorban őkelme, aki miatt egy kicsit szívtam a fogam.





Ha jól emlékszem, 1mm tűvel és 16-os Eldorádó fonallal készült. Bosszankodásom oka pedig nem más volt, hogy nem lett elég az 50g-os horgolócérna, és ilyen méretet nem is leltem sehol a házban, ezért, egy kicsit, úgy 6-7 sorral megrövidítettem. Természetesen a zárósor saját (egyáltalán nem bonyolult), horgolócérnaspórolós ötletem szüleménye. Ezen paraméterek alapján, az átmérője 45cm-re sikeredett. Azért azt hozzáteszem, anyukám így is örült neki.
Az eredeti, "majdnemsikerült" minta:





Jó bökdösést!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...