2015. jún. 6.

Miért olyan "drága" egy amigurumi?

Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy megírjam-e ezt a posztot. Végül, úgy döntöttem, jó ha nem csak az a pár ember tudja -mennyi is az annyi-, aki rákérdez vagy éppen benne/vele dolgozik, hanem, remélhetőleg minden érdeklődő tisztába lesz vele.
Biztos futottatok ti is már olyanba, hogy jönnek emberkék csillogó szemmel, mosolygós arca, örömködve milyen édesek a figuráim, majd mikor felteszik a nagy kérdést, a válasz hallatán lehervad a szájukról a mosoly, s döbbenten összenéznek. Van olyan, aki meg is jegyzi, hogy drága, van aki alkudozni próbál, mondva egy olyan összeget, ami éppen "betakarja" az anyag költséget.
Kérem... tiszteljük a másik munkáját! És most nem csak a "böködőkre" gondolok, hanem az összes kézművesre, akár hobbiból, akár hivatásból űzi a mesterségét.



De kanyarodjunk vissza a lényeghez. Hogy pontos adatokkal tudjak szolgálni, a fenti babát vettem alapul. Horgolás, varrás, összeállítás közben írtam, mije hány gramm fonalból és hány percig készül. Magam is meglepődtem az eredményen (jobb lett volna nem számolni)

A képen látjátok lebontva a pontos adatokat (már akinek jó a szeme), én most csak a végeredményt írnám ide.
A leányzóhoz felhasználtam:
  • 83g fonalat
  • 31g tömő anyagot
  • 150cm tüll anyagot és
  • szatén szalagot (ez pontosan nem tudom mennyi)
S az elkészítése 13óra, 48percet vett igénybe!
Ennyi ideig tartott míg egypár gombolyag fonalból életre kelt ez a baba!
(Most itt a képeken két babát láttok, mivel egy szerre 4db-ot horgoltam, de a számítások egy babára vonatkoznak)
A babáról annyit, hogy Catania fonalból, 2,5-es horgolótűvel készült, s 27cm lett, a feje búbjától, a talpáig.

Van egy módszerem, ami szerint a figuráimat árazom (ezt most nem írnám le), mielőtt az adatokat összeszámoltam volna, az előbb említett módszerrel, a Csajszi ára 4.000Ft-ra jött ki.
  Egyébként ez a számolás arra is jó volt, hogy tisztán lássak. Eddig azt gondoltam, látva mások mennyiért horgolnak, hogy közép kategóriás árakon "dolgozom", és tényleg, vevő szempontjából ez így igaz. Csakhogy számolgatás után, rá kellett jönnöm, ez elég soványka... az én, vagyis a készítő szempontjából. Ok, most mondhatjátok, hogy hobbi stb., de mégis... rászánom az időt, szeretettel, lelkesedéssel készítem, miközben elképzelem, hogy egy kisember, mennyire fog örülni neki... aztán rá kell jönnöm, óránként nem kapok többet érte, mint egy indiai gyerek munkás. :(
Közép kategóriás árakkal számoltam:
  • Fonal 1000Ft
  • Tömő anyag 40Ft
  • Masnik 80Ft
  • Tüll 300Ft
Ez összesen, 1.420Ft anya költséget jelent. Majd kivontam a kért árból, ami 2.580Ft munka díj. Vagyis, 13óra 48percre kapok ennyi "zsebpénzt", ami óránként 198Ft-ra jön ki, azzal a 48percel már nem is törődtem. Valamint azt sem számoltam bele, hogy fizetős mintáról van szó, hogy általában este horgolok villany fénynél, hogy be kell utaznom a közeli városba, ha fonalat szeretnék, vagy ha netről rendelek, ott a posta költség stb., stb... szóval ennyire már nem akartam belemenni, mert akkor mi marad, abból a 198ft-ból óránként?
Remélem látjátok, odaírtam a lap aljára, hogy EZT ÚGY HÍVJÁK, SZERELEM!
Igen, rá kellett jönnöm, szerelemből horgolok... valamit, ha elvárom másoktól, hogy tisztelje a munkám, akkor én miért nem tisztelem a sajátom? Jó volt ez a kis számolás... legalább most van min agyalnom. :)
Ti mit gondoltok erről? Nálatok is szerelem? (s még kép a csajokról)



31 megjegyzés:

  1. És ezt az időt az ember a gyerekétől veszi el (mert azt a pár órácskát az ember nem osztja fel napi 6-8 órára, hanem általában próbálja egybe letolni). Én ezért horgolok már csak örömből, a gyereknek, nagyon közeli ismerősöknek

    VálaszTörlés
  2. Tökéletes az ár.
    Hasonlóan jártam már én is mikor valamit elkészítettem.
    " Nem mondod hogy ilyen drága.!"
    Szoktam ilyenkor mondani : itt a minta , készítsd el magad. Egyből belátod nem is oly sok mit kérek érte.

    VálaszTörlés
  3. Teljes mértékben egyetértek!!!! Ha elkérné az ember a számára reális árat, senki meg sem venné. Ebben az esetben nem csupán egy baba, hanem egy alkotás....Én ezért nem horgolok eladásra.

    VálaszTörlés
  4. Igen nálam is szerelem az amigurumi macik készítése! Sőt azt is mundhatnám hogy minden egyes macinak lelke van ami a kezem közül kikerül!

    VálaszTörlés
  5. És akkor még az adót és járulékot nem is számoltad.
    Ez kb. olyan, mintha egy dolgozó a munkahelyén fizetne azért, hogy ott dolgozhat (és nem kapna fizetést)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, pontosan :) az adó részébe, meg már bele sem mertem gondolni...

      Törlés
  6. Nah igen...Ezért nem lett a hobbimból munka. Ezért van az, hogy kizárólag a gyerekeimnek vagyok hajlandó horgolni, mert megfizethetetlen az ezzel töltött idő...Egy kívülálló aki soha életében nem készített ilyesmit nem tudja ezt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyet értek veletek, én is csak a dédunokáimnak csinálok. Csináltam már póni lovat, kutyust, bohócot, kitti babát. Öröm látni ahogy örülnek a játékoknak, ha látják náluk, kérdezik honnan van és mondják a dédi csinálta.

      Törlés
  7. Szerintem reális az ár, amit kiszámoltál és az elkészített babáért kért összeg is. Egy dolgot nem szabad elfelejteni. Az emberek nagy része szívesen vásárolna kézműves árukat, de mivel olyan kevés a fizetésük, ehhez mérten valóban "megfizethetetlen", bár sokan tisztában vannak azzal, hogy ilyen kézzel készített áru sehol nincs a világon, mert egyedi, tehát eszmei értéke felbecsülhetetlen. Én is készítettem húsvétra csibét és nyuszit és kiszámoltam, hogy a ráfordított időt, a felhasznált anyag értékét az érte kért ára nem takarta be, de úgy voltam vele, annyira tetszett mindenkinek és öröm volt nézni, hogy boldogan viszik haza, mert szeretteiknek vették ajándékba, hogy már nem is az számított, hogy ráfizetéses a bolt, de azt ami így megörvendeztette az embereket, kárpótolt érte. Hát ilyen ez a szakma. Van azért olyan készített darab, ami viszont kevés befektetéssel többet hoz a konyhára. Ne veszítsétek el kedveteket, van aki az alkotásért, hobbyból, van aki egy kis konyhapénz pótlásért alkot. A lényeg szerintem az alkotásban van. Ehhez kívánok mindenkinek örömet, vidámságot és sikeres alkotást szeretettel. :)

    VálaszTörlés
  8. Én sem horgolok eladásra, mert nincs ember, aki azt megfizetné. És én is azt szoktam mondani, hogy odaadom a mintát, megmutatom, hogyan kell. Olyankor már nem is kell...
    És én is szerelemből csinálom. Mindenfélét, lakásfelszerelést, ruhaneműt, kiegészítőt, amigurumit. De van, akinek csak úgy csinálok valamit ajándékba, akkor én vagyok a legboldogabb, hogy egyedi ajándékot tudok adni. Akkor nem kerül semmibe,(csak az anyagköltség, amit egyébként is megvennék), de az értéke felbecsülhetetlen. :-)

    VálaszTörlés
  9. Sajnos az emberek csak önmagukat becsülik...és inkább föl...a kézműves az nem ember...(M.országon) sajnos keserű a pohár...

    VálaszTörlés
  10. én 7-8 ezer Ft-ot kérnék érte

    VálaszTörlés
  11. Megertem a szomorusagod a temaval kapcsolatban, de ne feledd, hogy abban az esetben, ha nem magadnak keszited ezeket a csodakat, hanem rendelesre, es penzert, akkor mar nem Te diktalsz, hanem a piac. Fel kell venned a versenyt a gyarban, tucatarukent gyartott babakkal.
    Ne vedd magadra mas tajekozatlansagat a munkaddal kapcsolatban, es ne is magyarazkodj, miert annyi amennyi. Aki minoseget akar venni, ki fogja fizetni, aki meg alkudozik, sajnos nem erdemel kezmuves jatekot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az utolsó mondatoddal egyetértek, s talán ezért is nem kell felvennem a versenyt a tucatárukkal! A piac, meg olyan amilyen... ezért is döntöttem úgy, hogy Magyaországon már nem igazán próbálkozom eladni a portékám.

      Törlés
  12. Az a furcsa (helyesebben szomorú), hogy ha bemennek egy elegánsabb játékboltba, ott nem feltétlenül sokallják a 4000Ft-ot egy hasonló méretű varrott babáért... :(

    VálaszTörlés
  13. Hihi, férjuramnak is megmutattam a bejegyzésed, és ezt válaszolta: "Azt kell mondani, hogy német Buchhenwald baba, Bio fonalból :-) Már is mehet 10-ért :-)"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó ötlett :) Plusz írok hozzá pár sort, hogy miben, s milyen készségei, képességei fejlődnek a gyerkőcöknek, ha az általam készített babákkal játszik... így már mehet 15-ért is :D

      Törlés
  14. Az az őszinte igazság, hogy a párom elkezdte készíteni ezeket a horgolt figurákat. Annyi van már, hogy kell eladni belőle. De úgy van vele mint Anika! Ez szerelem! Viszont hobbinak drága. Mindegy szereti csinálni. Ezek kézműves dolgok, aminek alapvetően nagyobb értéket adunk. Sőt, egyediek is, mivel mindenki másként csinálja. Ezek nem tömegtermékek. Én is próbáltam, de nem megy, sajnos! Ehez bizonyos fokon kell adotság! Ettől egyedi! Én is számoltam! Ugyan az a méret, ugyan az az ár mint Anikánál! Ezzel az árral csak az picúrok öröme a haszon! Én 2500ft - t akartam kérni és azt is sokalták!!! Nevetséges!!! Ez egy figurának az anyagköltsége! Maradjon a hobbi, meglegyen az öröm! Alapon gondoltam az árat. Sok! Nem lehetne 1500ért?nem!kérdeztem:ingyen elviszed az unokának? Persze mosolyogtam. Mondta:hogy a viharba ne vinném! Elsoroltam, hogyan kerül ingyen az unokához! 1/
    Tanulj meg horgolni!
    2/vegyél. 1.5/2/2.5/3/3.5/4/4.5/5/-ös horgolótűket! Kb 4000ft
    3/vegyél fonalakat 8 fajtát minimum+3 fajta különleges fonál+szemek/75ft/db/20 db-ot/ezek elegendőek kb 10 db amigurumi figurához! Kb 12-15000 ft! Fonáltól függ!! +tömőanyag kb 2000ft
    4/10db figurára szánj 10-15órát figuránként! Kb 1 hónap mire kész a napi dolgaid mellett!
    5/elált a szája s leesett az álla!

    VálaszTörlés
  15. Az a baj a kézműves termékeknél, hogy aki csak konyhapénz kiegészítésnek szánja, úgy gondolja, hogy nem kell belőle adózni, szépen lehúzza az árakat. Aki pedig bejelenti a tevékenységét, és megfizeti az adókat, járulékokat, (ahogy hivatalosan kellene mindenkinek aki elad, a konyhapénz kiegészítőknek is!) nem tudja eladni a termékét, mert a vevő drágának tartja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én vállalkozásban igyekszem megélni a kézművességből.... Rosszul vagyok attól, amikor egy konyhapénzkiegészítő 7-es adószámmal megjelenik egy vásárban és anyagáron ad mindent.

      Törlés
  16. Én most kezdem, de teljesen egyetértek, azt tapasztaltam, hogy a "munkadíjat" sokkalják, mintha azért mert örömből van, már nem is számítana

    VálaszTörlés
  17. Aki kételkedik az ár realitásában, kezdjen neki, készítsen el csak egy babát vagy bármilyen állatkát. Én is készítek különböző dolgokat, melyek nagyon tetszetősek. Pénzért kérésre sem vállalok, csak családbeli gyerekek, felnőttek és a magam örömére. Ezeket megfizetni nem lehet, ha a készítője szívét-lelkét beleadja.

    VálaszTörlés
  18. Nos, én is 7-es adószámmal dolgozom, bár nem horgolok, hanem különleges bábokat varrok. (Ötujjas, azaz minden ujj külön "lyukba" megy)De ez nem mentesít sem a TB, sem az adó megfizetése alól, hogy az utiköltség, helypénz, esetenként szállás fizetése alól. Plusz az anyagbeszerzés nálam is utazás kérdése, mert falun semmi sincs. Munkalehetőség se, főleg 50 felett. Persze én is imádom csinálni, már csak az alkotás öröméért is, mert amikor végre összeáll egy új modell, és sikert arat, az majdnem olyan jó, mint amikor jön egy fiatal pár, és azt mondja, "Jé, nekünk is ilyen volt/van még mindig", és keres hozzá még másikat. Aztán jön nagyanyó és közli, hogy ilyent ő is összedob. Na akkor szoktam mondani, hogy találkozzunk pár gét múlva, elhozom a skiccet, hogy ne kelljen modellezéssel bajlódnia hetekig, és már szabhatja is a sárkányt. Mind az 54 darabkáját, amiből áll. Az árat sokallóknak meg simán levezetem, hogy az anyag stb költségek levonása után marad brutto munkabérem 350 Ft, és ebből még TB-t adót fizetek. És megkérdem, hogy az övé mennyi? Vagy befogja a száját és vesz, vagy elódalog. Mindkét esetben nyertem, legalább erkölcsileg.
    Sárkánygyáros

    VálaszTörlés
  19. Teljesen jó a levezetésed! Én egy rénszarvas készítés közben számoltam, ugyanilyen eredmény jött ki! Csak nagyon ritkán fordul elő, hogy eladom amit csinálok, igen azt hiszem ez szerelem horgolás...

    VálaszTörlés
  20. A poszt óta eltelt egy kis idő, de azt mondom, 7-10 ezer forint között van a reális ára, sőt... Gratulálok, szépséges, kedves Babák ✨ ��

    VálaszTörlés
  21. Sziasztok!
    Én saját magamnak is horgolok (ruhaneműt) és eladásra is szoktam. Főállás mellett csinálom, így nem adózok utána. Pár hónapja döntöttem el, hogy komolyabban szeretnék vele foglalkozni. A sok minden megtanulása rengeteg időt vesz igénybe, és nem kevés pénzbe kerül.
    Nekem is volt olyan vevőm, aki sokallta egy adott termék árát (külföldön élő család). Jeleztem, hogy ennyi az annyi. Esetleg megvehető játékboltban. Itthon élő vevőm pedig boldogan kifizette a karácsonyra megrendelt hatalmas csomag nem kis árát, mert a gyerekek a múltkor is nagyon örültek az egyedi ajándéknak. Minden vevő más, de nekünk nem szabad megalkuldni, ha tényleg szívből csináljuk, hiszen azzal saját magunkat nézzük le.

    VálaszTörlés
  22. Először én vissza hőköltem az ártól,aztán arra gondoltam hogy ezt én is megpróbálom.Na ekkor jött a fekete leves.Mindent nulláról kezdtem,tehát nem volt maradék fonal,tömőanyag,kellékek,semmi.Az első fonal vételnél majd hanyatt dőltem.Aztán szépen elkezdtem az első figurát ,egy kis nyuszit.Ha már húsvét!Mire a végére értem ugyan csak meglepődtem hogy mennyi is az annyi.Az az ár valóban nem reális,és most már azt mondom ezt csak kedvtelésből,az unokáknak,a kis rokon gyerekeknek fogok készíteni.Meg esetleg csak úgy a magam kedvére ha úgy adódik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tökéletesen igazad van... nálam is hobbiként (figyelem elterelésként egy családi drámáról) kezdődött. Igaz nekem nem kellet nulláról indulnom mivel évtizedek óta kötök (kézzel-géppel) tehát van maradék fonalam. Láttam pár nagyon igénytelenül elnagyolt figurát irreális áron árulni (több-kevesebb sikerrel).. ezért csak az unokámnak és a rokon gyerekeknek készítek, bár az idős barátnőmnél is díszeleg pár protótipus. Tehát aki ebből akar megélni annak keserves, de ha hobbiból, örömszerzésből teszed az lelket melengető.

      Törlés
  23. Kedves Anika! Egy nagyon kedves ismerősöm szeretné a csodás figuráit ezentúl megrendelésre is árulni. Így szeretne a kórházi kis betegeinek a befolyt összeget laptopra és hasonlókra fordítani. De nem tudja hogyam árazzon. Írtad, hogy van egy konkrét módszered, amely alapján árazol. Nagyon örülnék, ha ezt meg tudnád nekem írni, akár privátban, ha megadok egy e-mail címet. Csodálatos a munkád és teljes mértékben egyetértek veled. Én tortákat gyártók hobbiból. Tudom, mennyire nehéz az árazás :( Ani

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...